"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Simone Weil

,,Mihelyt nem kell: mindenem a tied - ez az élet vásárcsarnokának felirata." Weörös Sándor


kedd, április 06, 2010

Áprilisi projekt



Véget ért a Húsvét, remélem Mindenkinek kellemes hosszú hétvégéje volt!
(ki mit szeret benne-locsolókat, enni, piheni...)

Mi nekikezdtünk a festés projektnek.
Kétszintes családi házban lakunk; alul jóanyám (sajnos már csak egyedül),
mi meg a tetőtérben garázdálkodunk (egyelőre hármasban).

Most hat év után újrafestünk, sőt szobákat és bútorokat csereberélünk.
Mert kell egy szoba Máténak is, de Fanninak már úgy kell berendezkedni, hogy szeptembertől kezdődik az iskola.

Egyszóval fárasztó április lesz;
időnként mozdulni sem tudtunk már hétvégén.
Szerencsére a két legnagyobb szekrény ki-és bepakolásán már túl vagyunk;
kiderült hogy nekem több hely kell a ruhásszekrényben (minő meglepetés)
és hogy hiába dobáltam ki a gimis-fősulis, sőt régi angol könyveim egy részét; kevés a 4 könyvespolc.

De szép almazöld lesz az összes hálószoba;
a nappali-konyha-folyosó hármas pedig narancsfagyi színű.

Majd mutatok képeket és előre elnézést, de keveset fogok frissíteni.

Esőmentes áprilist kívánok Nektek!