Új mozgalom, buszon-villamoson láttam a plakátjait.
Fennt a weboldalcíme is.
Elgondolkodtam, vajon milyen érvekkel lehet Isten létét bizonyítani?
1., Fura módon minden ember HISZ Istenben, legalábbis a pszichológusok szerint.
Minden pszichológiai iskola úgy tartja, hogy van istenképünk, csak éppen nem tudunk róla.
De ez nem is meglepő, a legtöbb ember arról sem tud, hogy mi a különbség : élni és létezni , látni és nézni igék között.
2., Második probléma: hogy megelégszünk másodkézből kapott információkkal.
A szerelem, hazaszeretet vagy kitartás nevű szintén elvont fogalmakat és érzéseket mindenki meg óhajtja tapasztalni, ki akarja próbálni, át akarja érzeni;
de Istent elfogadjuk olyannak, amilyennek mások leírják nekünk.
3., Ez itt a legnagyobb probléma: a másodkézből kapott, mások által kreált Jóisten.
Még mindig vannak olyan szülők, akik Istent afféle mumusként használják, vele fegyelmezik a gyereküket.
Milliószám vannak olyan emberek akik felnőtt korukban sem igyekeznek önálló érzéseket, tapasztalatokat szerezni, önállóan gondolkodni, hanem elfogadnak egy szakállas öregúr képet.
4., Nem értem miért kell bizonyítani, hiszen az atomban is hisszünk, ET-ben is, a Holdon járt Amstrongban; és most engedelemmel a politikai mendemondákat, hazugságokat nem sorolom fel.
Nem értem miért kell bizonyítani; hiszen a világ minden táján kialakult az istenhit.
Teljesen mindegy mi a neve : Egyetemes Lélek, Jahve, Buddha, Isten, Mindenható, Gondviselés....
Az édesanya szó is minden nyelven másként hangzik, mégis ugyanazt jelenti, nemde?
Csak éppen 6 milliárd ember szájából másként árad a szó, más-más anya arca jelenik meg.
Végül egy figyelemreméltó tény:
Nobel-díjas tudósok és írók, mint Einstein vagy Coelho;
Jung és Szókratész,
Dante és Bono a U2 vezetője,
Márai és Weörös Sándor mind-mind egytől egyig eljutottak a hitig, életük végén.
És nem érik be, nem érték be másodkézből kapott Istenképpel...
"Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni.
Az ember, mikor elképzeli és képen vagy szobor alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas ősapát képzel el és fejez ki, egyfajta törzsfőnököt, sok hajjal, peplumban, gyapjas szakállal, mint egy rabbit vagy francia tanfelügyelőt. Így ábrázolták a görögök és rómaiak Zeuszt és Jupitert, így a kereszténység az Atyát.
Ez az ábrázolás mindig megzavart, szégyenérzettel töltött el. Az ilyen emberszabású Istent, akinek ondolált szakálla van, s orra is van, melyet időnként nyilván kifúj, nem érezhettem igazi Istennek.
Az Atya, Fiú és Szentlélek ábrázolásai közül csak a Szentlélek elképzelése tetszett Istenhez méltónak.
Isten alkotta és igazgatja a világot, s ezért bizonyos, hogy a világ hasonlít Reá is - de Isten nem lehet emberi, mert máskülönben borbélyhoz is kellene járnia.
Ez az együgyűség mindig felbosszantott.
Az én Istenemnek nincs szakálla, sem pepluma. Minden dolgok mögött van, mint Erő és Értelem.
Isten számomra a Szándék, mely áthatja a világot. Ez a Szándék tudatos. Ezért tudok beszélni vele, hamis elképzelések nélkül, ahogyan a parányi értelem beszél a végső, a nagybetűs Értelemmel."
Márai Sándor : Füveskönyv (127. Az Istenről)
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Simone Weil
,,Mihelyt nem kell: mindenem a tied - ez az élet vásárcsarnokának felirata." Weörös Sándor
vasárnap, június 28, 2009
vasárnap, június 14, 2009
vasárnap, június 07, 2009
Bródy János
"Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem.
Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek
És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet

Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem
Hogy holnapra már máshol leszünk, sajnos, nem ígérhetem.

Hát mit tehetnék, áruld el nekem."
Videó:
http://www.youtube.com/watch?v=8IEZGrUkXeQ
Újra felfedezés örömét köszönöm az ALMA zenekarnak.

szerda, június 03, 2009
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Köszönöm Eminek (Semilin, Portálguru) hogy megismertetett ezzel a verssel!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)