"Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, növényekként, állatokként mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz. Egyszer csak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád.
Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlő végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetői, melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetők és kikérdezhetők.
Bárki érintkezhet velük, csak nem mindenki tud erről; az intuíció, az előzmény-nélküli hirtelen felismerés, mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata.
A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörögök Isteneknek, az indek déváknak nevezik.
Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a mindenséget átható lélek-erők; nem is saját lényünkön kívül levő és hozzánk leereszkedő szellemek, de nem is saját lényünk alkatrészei, hanem a személyiség burka alól feltáruló meztelen lélek erői; a léleké, mely nem ,,az én lelkem” s nem ,,külön lélek”, hanem a ,,lélek”, határtalanul.
Az egyéniségbe-süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; nem hisz a levegőből leereszkedő láthatatlan szárnyasokban és ebben igaza is van.
Csakhogy nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos; arról, hogy időbeli személyisége mögött rejlik a nem-időbeli lélek, mely nem valakinek a lelke, hanem tagolatlan, határtalan; s a léleknek különféle megnyilvánulásai az angyalok; úgy rejlenek benne, mint a színek sokasága a színtelen napsugárban. S aki múló személye alá hatol; érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtönablakot kitörő rab érintkezésbe kerül a tiszta levegővel."
Weörös Sándor : Teljesség felé
Írhatnék arról, hogy mind milyen náthásak vagyunk;
hogy ronda idő van és nulla karácsonyi hangulat; hogy mennyire nem indult be még az álmom...
De nem fogok.
Nem panaszkodom.
Inkább köszönöm Erzsébetnek a könyvet.
Sokszor. Valahányszor elfog a kétely.
(és igaza volt: fel kellett hozzá nőni,de onnantól kezdve mindig fontos újraolvasni.)
Köszönöm Angyalom.
