"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Simone Weil

,,Mihelyt nem kell: mindenem a tied - ez az élet vásárcsarnokának felirata." Weörös Sándor


szombat, február 13, 2010

Kreatív díj és köszönetnyilvánítás

Szívből köszönöm Boginak, Encsynek és Daninak!



Én sem adnám tovább a díjat (így is körbejárt),
helyette megpróbálok magamról 7 új dolgot elárulni.

1., Szűz vagyok és maradok is, amíg élek;
jegyem minden jó és rossz tulajdonságával.
Tudálékos vagyok, néha okoskodom,
a tudásnál semmit sem becsülök jobban (Hollóhát a házam);
de szeretni sírig tudok, hűségesen, kitartóan.

Nem bántom-nevelem a környezetemet,
nem próbálok hibákat találni bennük, mert én sem vagyok hibátlan.


2., Önmeghatározásnál úgy mondom, hogy anya vagyok, barát vagyok,
ember vagyok, Mariann vagyok.

Ez nagyképűen hangzik, de közel 30 év kellett ahhoz,
hogy rájöjjek :
EMBERnek lenni nehéz.


3., Hihetetlenül könnyen ismerkedem,
könnyen barátkozom;
de kevés embert becsülök hosszú távon.

2008 óta érzem azt, hogy most jó helyen vagyok,
biztonságban- fészekmeleg puha szeretetben.


4., Mindig mindenhol elmondom, hogy milyen büszke vagyok,
mert a LUMOS tagja lehetek.
-:)


5., Emike a példaképem, webtanítóm, imádatom tárgya szintén két éve;
néha nem is tudja hogy pót-anyának érzem.
Kösz Semilin!


6., Vonz a sci-fi, vámpíros sztorik, fantázia filmek és könyvek;
de ha pihenni akarok akkor Agatha Christie-t olvasok.
(perverz dolog, de engem megnyugtat Poirot és Miss Marple is)


7., Szeretek tanulni, ez is perverz dolog.

Kislány koromban a kedvenc dalom ez volt:

'Anyu mondd el nékem,
mert kicsi vagyok;
Nem vagyok buta,
csak még keveset tudok.
Anyu mondd el nékem,
mert kicsi vagyok;
Engem minden érdekel
és mindent tudni akarok.'



7+1 , azaz 8.,
Nem is baj, ha néha be kell új oldaláról mutatkozni az embernek.

Általában jókedvű vagyok,türelmes,
ezért ezt várja el tőlem a környezetem is.

De nem véletlen az avatáram:
sokszor érzem úgy, hogy valójában ez az ember - egy szennyes ruhájú angyal.
Csak nehéz felfogni, hogy a mocsok belőlünk jön;
és még nehezebb megtisztulni.

Nothing else matters
Metallica

So close, no matter how far
Couldn't be much more from the heart
Forever trusting who we are
and nothing else matters

never cared for what they do
never cared for what they know
but I know

Never opened myself this way
Life is ours, we live it our way
All these words I don't just say

Trust I seek and I find in you
Every day for us, something new
Open mind for a different view
and nothing else matters

never cared for what they say
never cared for games they play
never cared for what they do
never cared for what they know
and I know