A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.
Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.
Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.
De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.
Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes, égi ízeket.
Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.
Virág voltam, gyökér lettem,
súlyos, sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.
(Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus 8.)
Reggel láttam a metróban.
Nem tudom ki ötlete volt, de több irodalom, képzőművészet; egyáltalán emberség lehetne a ronda metrókocsik belsejében, megállók falán.
Hogy emlékezzünk, büszkék lehessünk a művészeinkre.
