"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Simone Weil

,,Mihelyt nem kell: mindenem a tied - ez az élet vásárcsarnokának felirata." Weörös Sándor


kedd, április 28, 2009

Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk

"Emlékszik bárki olyan időkre, amelyek nem voltak kemények, és amikor nem voltunk szűkében a pénznek?

Minden percért, amit mérgelődéssel töltesz, elvesztegetsz 60 másodpercnyi boldogságot.

Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat.

Bármilyen nyelven is beszélsz, sosem tudsz mást mondani, mint ami vagy.

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!"

Szerző:
Ralph Waldo Emerson
(amerikai költő, író, látnok)

Forrás:
Citatum.

szerda, április 22, 2009

Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.


Elkezdődött a Radnóti emlékév.
(http://www.litera.hu/hirek/megkezdodott-a-radnoti-emlekev)

100 éves lenne a drága.
Felesége, Gyarmati Fanni (ha minden igaz) él még, 97 éves.

Kevés verseskötet van a polcomon, az övé igen.
Sokat forgattam, néhol magától kinyílik.

Hihetetlen egy lélek volt.
Állt a biztos halál torkában és képes volt elengedni a haragot, gyűlöletet, világmegvetést.

Adjon nekünk az Isten erőt, hogy mi is képesek legyünk rá, halálélmény nélkül is.

szerda, április 08, 2009

Márai : Boldogságról

"A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli.
Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség.
Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra.
Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával.
S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."


glitter-graphics.com