Kányádi Sándor: Hallgat az erdő

Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.

Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.

Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!

Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.

Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.

Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.

Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.

Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.

Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Kányádi Sándor

Szitakötő tánca


Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.



Büszkeségünk:

Fannit beválogatták az első osztályosok versmondó versenyére! :D

Varró Dániel : Akinek a lába hatos

Korszerű mondókák kisbabáknak….
meg szülőknek és nagytestvéreknek, mert bár Máténak vettem a könyvet, díjazza is a verseket;
szerintem az tetszik legjobban neki, hogy anya fel-felröhög egy- egy versszaknál.

Szeleksön:

Alszik a ciciben a tej,
a farpofán a friss kaka-
most nem pelenkáz át apu,
aludj el szépen, kisbaba.

~~~

Emleget az egész család,
a képeket nézi épp,
miket rólad a facebookra,
feltöltött a nénikéd.

~~~

Odanézzél, fú, de állat,
két lábával rúgkapálgat!

Két kezével integet,
hú, de vagány kisgyerek!

~~~

Fel-fel ébredsz éjjelente.
Mit szól ehhez Czeizel Endre?

Megéhezni jókor szoktál?
Csekkoljuk le Dr. Spocknál!

Fejed lágya vajon benő?
Mit mond erről Ranschburg Jenő?

~~~

Ha bevacsoráztam,
ne emelj fel,
lebukom a hátad,
anyatejjel.

Rosszabb vagyok, mint egy
depis álom,
szüleimet olykor
lepisálom.


Maros Krisztina nagyszerű illusztrációival.

Köszönjük, élmény! ^-^

Mindenlátó

Mit láthat a kicsi baba
Esténként az ágyból?
Figyeli a tündért, ki az
Ágya körül táncol!

Tágra nyitott nagy szemével
Végignéz a szobán,
Lát egy pöttyös katicát a
Ruhásszekrény falán.

Hallgatja a tücsköt, aki
Ciripel a széken,
Látja még a hegedűt is
A tücsök kezében.

Látja még a láthatatlant,
Őrangyalt a ládán,
Álomhozó manókat a
Játékmaci házán.

Mindenlátó bölcs szemét most
Lezárja az álom,
Mosolyát egy lepke őrzi,
Pillekönnyű szárnyon.

Bartos Erika Bárányfelhők című kötetéből.

Altató

A vonatfütty elhalkul
Mint álmos szusszanás
Dunna alatt alszik
Sok fiú és sok lány

Ott robognak távol
Az álmok tengerén
A város újra csendes lett
A reggel messze még.

Halkan fut a gőzős
Szól a kis harang
A lámpa jelzi végül
Hogy minden rendben van

Ott robognak távol
Az álmok tengerén
A város újra csendes lett
A reggel messze még.

Eshet jégeső is
Fújhat hideg szél
De minden kicsi szívben
A meleg árad szét,

Ott robognak távol
Az álmok tengerén
A város újra csendes lett
A reggel messze még.
A város újra csendes lett
A reggel messze még.

Forrás:
Bojtorján
http://www.bojtorjan.hu/morning.html

Romhányi József: Marhalevél

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából eképpen:

Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell,
így adjam tudtára, Mester!

Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tôgyemet,
gondolatom egyre Ön körül ôgyeleg.

Muú! Minden bikák közt legelôkelôbb!
Midôn megláttam a legelô elôtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson.

Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.

Ám míg Önrôl ábrándozom kérôdzve,
vad féltés öl a szívemig férkôzve,
és átjárja ó mind a kín,
velôscsontom, mócsingjaim.

Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gôg,
mely után az egész tehéncsorda bôg.

De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.

Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
s megszánja az Önért égô tehenet,
válaszoljon hamar rája.
Üdvözli Önt a marhája.

Im a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta elôtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...



Nem ez az eredeti verstagolás, de így olvashatóbb.
A kedvencem:
"Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak."

A versike az Alma zenekar Bio-Alma című lemezén fogott meg.

Mielőtt Anya lettem

Mielőtt Anya lettem,
Főzhettem magamnak meleg ételt.
Ruháim nem voltak pecsétesek.
Nyugodtan telefonálhattam.

Mielőtt Anya lettem,
Addig aludtam, amíg akartam
És nem izgultam milyen későn fekszem le.
Minden nap megfésülködtem, és fogat mostam.

Mielőtt Anya lettem,
Minden nap kitakarítottam.
Nem botlottam meg játékokban, és
nem felejtettem el altatódalok szövegét.

Mielőtt Anya lettem,
Nem izgultam, hogy a növényeim mérgezőek-e.
Nem gondoltam védőoltásokra.

Mielőtt Anya lettem,
Nem hányt le senki
Nem lettem kakis
Nem köptek le
Nem rágcsáltak meg
Nem pisiltek le
Vagy nem csipkedtek meg pici ujjak sem.

Mielőtt Anya lettem teljes birtokában voltam:
Gondolataimnak
Testemnek
Lelkemnek.
Végigaludtam az éjszakákat.


Mielőtt Anya lettem,
Sosem tartottam egy síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa
Vagy beadja neki az injekciót.
Sosem néztem könnyes szemekbe és sírva sem fakadtam
Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon.
Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.

Mielőtt Anya lettem,
Nem tartottam kezemben egy alvó babát, mert nem akartam letenni.
Sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik
Mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat.
Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz életemre.
Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni.
Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az Anyaságot.

Mielőtt Anya lettem,
Nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog.
Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése.
Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket.
Nem tudtam, hogy valami oly pici
Olyan fontossá tehet.

Mielőtt Anya lettem,
Sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén
Minden tíz percben, hogy megnézzem minden rendben van-e.
Nem ismertem a melegséget,
Az örömöt,
A szeretetet,
A szívfájdalmat,
A csodát Vagy az Anyaság élvezetét.
Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen
érzésekre, mielőtt Anya lettem.

La Fontaine: A két bika meg a béka

Vadul küzd két bika: a tét: kié legyen
a szép üsző s ország hatalma.
Egy béka rí a gyepbe lenn.
"Mi baj," - brekeg, hogy ríni hallja
egy kis gyanútlan békafi.

"Nem látja hát, - szól ez ijedten, -
a végén nem maradhatnak ketten,
az egyik futni fog, száműzetik s aki
győzött, nem engedi a dús vidékre többé!
Miféle táj lehet az így elüldözötté?
A nádas és mocsár! bár itt még fű se hajt, -
s közben minket tipor a vízfenékre majd,
mi pusztulunk, veszünk apástul és fiastul
e harcban, mely a szép Üsző asszony miatt dúl!"

Bölcs volt a szó, a félelem,
a vert bika vértől csorogva
megbú e békás, vad helyen
s óránként húszat zúz halottra.

Így van! s bár mindig más a kor,
bolond nagyok miatt kis ártatlan lakol.

Fordító:
Radnóti Miklós

Jean de La Fontaine élt: 1621-1695 között.
Phaedrus római meseköltő ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára (ezek a fabulái).
A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat.

Mint a szólás is mondja:
Nincs új a nap alatt.

Adj hitet- Magyar dal napja

Beszélj hozzám, mondd újra el
Hogy a világ botrány
de holnap mégis élni kell.

Itt nem vagyok idegen
Fekszem a szíveden
és hallom, hogy dobog.

A fekhely mellet most is töltve áll
a hűs borospohár
Itt érzem, otthon vagyok.

(Nem is tudod, milyen nagy dolog...)

Én ordítok néhanap
tudom, hogy bántalak
Csak szidlak a semmiért.

Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
(...folyton megkísért)

Refr.:
Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!


A szájak szélén gyűlölet
és harag remeg
A világ nagy beteg.

Te boldog vagy, hogy van kit féltened
egyetlen életed
Ennél komolyabban nem veszed.

Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.
(...képesség)

Refr.:
Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
(...csak adj hitet)


Beszélj hozzám, mondd újra el!
És adj hitet!

Refr. 2x:
Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
(...csak adj hitet)


Szerző: Kovács Ákos

Szeptember 13. MAGYAR DAL NAPJA

Jókai Anna : Ima Magyarországért …

Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)

Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(... csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)

Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas eső alatt
biz egyformán áznak.
(... csak csendesen, mind aki lázad,
báránybőr jelmezben figyelik a házad)

Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
(... csak csendesen, nem használ a lárma,
mostohaszülők közt még árvább az árva)

Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad, kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön gyilkosává válni –
haza kell találni!
(... csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlonfurulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
(... csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)

Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban álparasztok
a búzát égetik ők nem harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendőr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldospénznek sincsen szaga
(... csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)

Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
nácítudat, bolsitudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
biztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke...
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(… csak csendesen, akinek füle van, hallja;
a látónak látható, hasad az Ég alja)

Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
- hiszen az életünk hovatovább ráment –
mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

Nyárbúcsúztató

"Ember, a világ két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt
A másik tudod bőven várhat rád
Építsd a kertet hát tovább
s közben a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Ember a világból csak a sajátod érdekel
A szükség határát ritkán hagytad el
Azontúl szintén van világ
Gondolhatod: ott gondolnak rád
S értünk a mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll..."

Révész Sándor dala

Kedvenc előadásom Rúzsa Magdival:

Reményik Sándor : Csendes csodák

"Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tûz nyelje el Sodomát.
A Mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut el elõled,
Hogy nõ, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükrözõdni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök."


Olyan fárasztó hetem volt.
A meleg miatt is, és a munka miatt is.
De ezt a verset, főleg az utolsó négy sort az Ég küldte ma !
Köszönöm, Reményik Sándornak.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Köszönöm Eminek (Semilin, Portálguru) hogy megismertetett ezzel a verssel!

Petőfi Sándor : A magyarok istene

Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.

Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.

Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utósó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gunyos játékot gyermekeivel!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
És boldogság lészen a te életed...
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!

Pest, 1848. április

Dsida Jenő : Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Tóth Árpád

ESTI SUGÁRKOSZORÚ

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!