Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes, égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,
súlyos, sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.

(Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus 8.)

Reggel láttam a metróban.
Nem tudom ki ötlete volt, de több irodalom, képzőművészet; egyáltalán emberség lehetne a ronda metrókocsik belsejében, megállók falán.
Hogy emlékezzünk, büszkék lehessünk a művészeinkre.

La Fontaine: A két bika meg a béka

Vadul küzd két bika: a tét: kié legyen
a szép üsző s ország hatalma.
Egy béka rí a gyepbe lenn.
"Mi baj," - brekeg, hogy ríni hallja
egy kis gyanútlan békafi.

"Nem látja hát, - szól ez ijedten, -
a végén nem maradhatnak ketten,
az egyik futni fog, száműzetik s aki
győzött, nem engedi a dús vidékre többé!
Miféle táj lehet az így elüldözötté?
A nádas és mocsár! bár itt még fű se hajt, -
s közben minket tipor a vízfenékre majd,
mi pusztulunk, veszünk apástul és fiastul
e harcban, mely a szép Üsző asszony miatt dúl!"

Bölcs volt a szó, a félelem,
a vert bika vértől csorogva
megbú e békás, vad helyen
s óránként húszat zúz halottra.

Így van! s bár mindig más a kor,
bolond nagyok miatt kis ártatlan lakol.

Fordító:
Radnóti Miklós

Jean de La Fontaine élt: 1621-1695 között.
Phaedrus római meseköltő ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára (ezek a fabulái).
A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat.

Mint a szólás is mondja:
Nincs új a nap alatt.

Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.


Elkezdődött a Radnóti emlékév.
(http://www.litera.hu/hirek/megkezdodott-a-radnoti-emlekev)

100 éves lenne a drága.
Felesége, Gyarmati Fanni (ha minden igaz) él még, 97 éves.

Kevés verseskötet van a polcomon, az övé igen.
Sokat forgattam, néhol magától kinyílik.

Hihetetlen egy lélek volt.
Állt a biztos halál torkában és képes volt elengedni a haragot, gyűlöletet, világmegvetést.

Adjon nekünk az Isten erőt, hogy mi is képesek legyünk rá, halálélmény nélkül is.